Tebike Kft. bemutatása

Cégünk 2000-ben alakult Bt-ként. Majd 2004 óta Kft-ként működik, családi vállalkozásként, Győr –Ménfőcsanakon.

Bár a cég csak 17 éves múltra tekint vissza, de a tejipari elkötelezettség harmadik generációját éli. A tejiparban eltöltött évek a 40-es évek végére nyúlnak vissza. Apai ágon az első generáció akkor járt Csermajorba, amikor az országban egyedüliként itt folyt tejipari képzés, innen sajtmesterként az Észak- Dunántúli sajtüzemekbe vezetett útja, mely a győri üzem vezetésével fejeződött be. Cégünk vezetője második generációs tejesként 1968-72-ig tanult Csermajorban. Majd a Győri tejüzemben dolgozott különböző beosztásban.1996-2000-ig az üzem vezetőjeként tevékenykedett. A győri üzem megszűnése után kezdett önálló vállalkozásba. Harmadik generációs tejesként a fiúnk 2002-ben végzett szintén Csermajorban, mint technikus, ahol a következő években munka mellett elvégezte a két éves felsőfokú képzést. Feladata az üzem irányítása. Lányunk szintén élelmiszeriparral fertőzött, Mosonmagyaróváron Élelmiszer Minőségbiztosító Agrármérnök szakon végzett.

A minél magasabb színvonal kielégítése érdekében 2002-ben HACCP minőség biztosítási rendszer került kialakításra az üzemben.

Az üzem az Eu előírásainak megfelel, a cégünk rendelkezik Eu számmal, ezért export lehetőségünk is van, melyet még nem sikerült teljes mértékben kiaknázni.

2006 során AVOP pályázat segítségével az üzem átalakítására, bővítésére került sor.

A cég fő profilja a kecske-juh és tehéntej felvásárlása, feldolgozása. A tej felvásárlása több megyében történik (Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom).

A feldogozott tejek jellegét tükrözi a cég neve is TEBIKE (tehén, birka, kecske).

Kecsketejből félkemény sajtokat (Ménfői kecskesajt, Kisalföldi kecskesajt) valamint három féle ízesítésű (magyaros, fűszeres, natúr) friss sajtokat készítünk (friss Kecskesajtok) valamint kecskegomolyát, kecskekrémsajtot, kecskejoghurtot és kefirt.

Juhtejből félkemény sajtokat (Ménfői juhsajt, Kisalföldi juhsajt) és juhtúrót (Rábaközi juhtúró) valamint friss juhgomolyát, juhkrémsajtot állítunk elő.

Tehéntejből 2009-től cégünk elkezdte a Lajta és Győr-Moson-Sopron Megyei Csemege (Ilmici) sajtok gyártását is,2010-től ezt kiegészíti a Pálpusztai sajt gyártása. Ezek a termékek rúzsflórával vannak kezelve. Ezek mellet hagyományos hosszú érlelésű Tehénsajtot, tehén gomolya is gyártunk.2016-tól kibővült a terméklistánk Natúr joghurt, Tejföl, Tehéntúró valamint Tehén krémsajt gyártásával.

2010 óta a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakiskolával együttműködési megállapodás a tanulók gyakorlati képzésére

Minden évben részt vettünk a Csermajorban rendezett Országos sajtversenyen, ahol a cégünk eredményesen szerepelt:

2002-ben Magyaros friss kecskesajt Kiváló termék elismerést kapott.

2003-ban a Ménfői Juhsajt Aranyoklevelet nyert, míg

2004-ben a Ménfői Juhsajt másodszor és a Ménfői Kecskesajt először részesült Aranyoklevél díjban.

2005-ben a Ménfői juhsajt Aranyoklevelet nyert

2006-ben Friss Kecskesajt „kiváló termék” elismerést kapott

2007-ben Friss Kecskesajt „kiváló termék” elismerést kapott

2008-ban Kisalföldi juhsajt Arany Oklevelet a Friss Kecskesajt „kiváló termék” elismerést kapott, , a benevezett termékeink a Győr –Moson –Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját is megkapták.

2009-ben és 2010- ben a Kisalföldi Juhsajtunk az Arany Oklevelet ismételten elnyerte.

2011-ben a Lajta sajtunk arany oklevelet, a a Pálpusztai sajtunk és a Magyaros Friss Kecskesajtunk díjat kapott.

2007 novemberében a Kisalföldi juhsajt és a Kisalföldi kecskesajtunk elnyerte a Kiváló Magyar Élelmiszer díjat.

2011-től a Lajta, Győr-Moson-Sopron Megyei Csemege (Ilmici) sajt és a Pálpusztai sajtunk a Hír (Hagyományok Ízek Régiók) védjegy használatát elnyerte.

2013-ban a Lajta sajt a Nemzetek sajtversenyén első helyezést ért el.

A Pálpusztai sajtunk 2013 szeptemberében megkapta a Kiváló Magyar Élelmiszer díjat, valamint 2016-ban a Nemzetközi Szakmai zsűri értékelése alapján II. helyezést ért el.

2018 szeptemberében a Sajtmustrán a Lajta sajtunk arany míg a Kisalföldi juhsajtunk pedig ezüst minősítést ért el.

2014-ben cégünk megkapta a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Karának Mintaüzem címét.

Termékeink az ország egész területén kaphatók valamint közvetlenül a gyártótól is megvásárolhatóak a termékek a két mintaboltunkban.